A cinkről dióhéjban

Az cink, mint minden fém természetes forrásból származik. Neve latin eredetű, a zincum szóból származik. Magyarul horganynak is nevezik. A cink a nehézfémek csoportjába tartozik.

Számos régészeti lelet és korabeli irodalmi mű tanúsítja, hogy a cinket  ill. ötvözetei közül a sárgarezet már az időszámítás előtt több száz évvel használták. Nemcsak használati tárgyakat állítottak elő cink ötvözetekből, bizonyos sóinak élettani hatása is ismert lehetett és a gyógyászatban is alkalmazták. Indiában és Kínában a cinket, mint elemet már a XII. században felfedeték. A kereskedelmi utakon jutott el  a középkori Európába, ahol magát a cinket csak a XIII. század végén állították elő. Alkimisták  XVI. századi feljegyzései is említik a cinket.  Iparszerűen mintegy 200 éve használják.

A cink a természetben elemként nem  fordul elő, az ásványokban leggyakrabban vörösrézzel, ólommal és ezüsttel alkotott ötvözeteiben lelhető fel.

A legjellemzőbb cinkásvány a szfalerit (ZnS), ami többnyire más ásványokkal alkot közös ércet. A feldolgozás menete hasonló a többi színesféméhez: dúsítás, nyersfém előállítása, raffinálás. A nyersfém előállítása döntő hányadban hidrometallurgiai módszerrel történik, ezen kívül alkalmaznak pirometallurgiai eljárást is.

Az ipar sok területén és sokrétűen használatos. Fő felhasználási területe az acél korrózióvédelme, melyet elsősorban az autó- és az építőipar számára bír nagy jelentőséggel. Az cink ötvözeteiből öntvényeket állítanak elő, melyeket szintén széles körben alkalmaznak. Alkalmazzák az anód- és  huzalgyártásnál, de adalékanyagként szolgál festésnél,  gumigyártásnál, műanyaggyártásnál. A réz és az alumínium fontos ötvöző eleme.

Dunametál  a cinkötvözetekből öntvényeket gyárt.

A cink újrahasznosíthatóságának mértéke 80-95%. A cink gyártmányokat hosszú – 10-100 éves -élettartamú késztermékek előállításához használják. A sárgaréz hulladék a cink legnagyobb újrahasznosítási forrása.